Első történetünket egy barátnőm osztotta meg, akit egy napig tejben-vajban fürösztött az álompasi, majd szó nélkül felszívódott.

Éppen munkanélküli voltam, és napközben az álláskeresés mellett a társkereséssel is intenzíven foglalkoztam. Elkezdtem cseteleni egy sráccal, aki hirtelen bedobta, hogy mi lenne, ha most összefutnánk. Csak annyi kért, hogy hozzak fürdőruhát. Megijedtem, hogy valami perverzzel hozott össze a sors, de győzött a kíváncsiság, és valahol tetszett is a spontán ötlet.

Egy tökéletes testalkatú, helyes fiú jött értem, és egy puccos wellnessz-központba vitt. Útközben kérdeztem félve, hogy mennyi lesz a belépő. Kiderült, hogy 2600 forint, ami az összes pénzem volt akkor. Szerencsére volt olyan lovagias, hogy nem hagyott fizetni. Volt szauna, gőzfürdő, masszás, élvezekdtünk és közben nagyon jókat beszélgettünk. Elmondta, hogy egyedüli gyerek egy pénzesebb családból, akinek szinte minden az ölébe hullott. Azt mondta, hogy eddig nem nagyon társkeresőzött, most viszont nagyon csalódott egy lányban, és úgy érezte, sokat nem veszíthet. Úgy éreztem, eléggé egy hullámhosszon vagyunk, ráadásul a munkáink sem álltak távol egymástól.

Utána még vacsorázni is elvitt egy olyan helyre, amit még a jobb napjaimon sem engedhettem meg magamnak. Közben rettegtem, hogy mi lesz, ha most valamiért felezzük a költségeket. Végül ő fizetett, hazavitt, és szerencsére nem akart feljönni. Akkoriban egy barátnőm olcsó albérletében húztam meg magam, és elég nagy lett volna a kontraszt a wellnessz és a menő étterem után. Elköszöntünk egymástól, csók nem volt, csak puszi, majd többé nem keresett. Azóta sem értem, hogy miért. Nem hinném, hogy a csóróságom zavarhatta, nekem nem mutatta, hogy problémája lenne ezzel.

Azért utólag is hálás vagyok neki, hogy megajándékozott egy luxusnappal, amikor eléggé le voltam rongyolódva.
Végül persze munkát előbb találtam magamnak, mint rendes pasit. :)