Ő még nem tart ott, de a barátai asszony és gyerek mellett az 5-ös útra járnak kurvázni. A levélíró megpróbálta megérteni, miért.

Már elmúltam negyven, és mióta egyedülálló lettem, elég sok időt töltöttem netes társkereséssel. Mikor először bejelentkeztem, folyamatosan jöttek a megkeresések, huszonéves fiatalember is ajánlkozott, amire azt válaszoltam, hogy hízelgő, de mi nem egymást keressük. Akiket komolytalannak ítéltem, azokat leépítettem.

Van egy férfi, akivel elég hamar találkoztunk, és cseteltünk is folyamatosan. Ő 55 éves, leharcolt, de jó kiállású, és eléggé nyílt lapokkal játszott. A 12. kerületben lakik 180 négyzetméteren, és van egy nyaralója, ahová hétvégénként lejár a barátaival. Alakulgatott a kapcsolatunk, de nyilvánvalóvá vált, hogy mást keresünk.

Én férjhez akartam menni, és az örök szerelmet kerestem. Ő elmondta, hogy ilyenben nem tud részt venni, mert 55 éves, mindent elért, mindent megcsinált, és mégis nagyjából úgy érzi, hogy vége az életének. Szétment a feleségével, aki az imádott lányával elment Ausztráliába, és nincs velük semmi kapcsolata. Azt mondja, hogy az egyetlen olyan dologtól megfosztották, ami még az idősebb napjainak értelmet adna.

Nála aludtam egy esti beszélgetés után, és kaptam egy szobát. Ő semmit nem akart, nemhogy úriemberként, barátként viselkedett, és elkezdett jobban érdekelni, hogy miért nem akar elköteleződni.

Elmesélte, hogy nem tart még ott ahol a barátai, de az egész baráti köre netes társkeresőzik, és asszony és gyerek mellet lejárnak az 5-ös útra kurvázni. Mind túlhajszolt ötvenesek, van, aki cukra miatt nem tud teljesíteni az ágyban, van, aki rá se tud nézni asszonyra, de azért keresi a visszajelzést. Ha kurvától kapja meg, akkor kurvától, ha netes társkeresőn, akkor ott. De komolyabba nem tud belemenni, mert ugyanúgy nem tudna teljesíteni, és a kapcsolat ugyanúgy tönkremenne. Ők azt vallják, hogy három hónap az, ami után mindenképp ki kell lépni.

Ez a férfi még nem ment bele a kurvázásba, viszont komolyabba sem menne bele. Mondogatta, hogy még lehet, hogy a végén ő is ott fog kikötni, magányosan hal meg, és felpuffadva találják meg a nyaralójában. Pedig érzelmi igényei vannak, és rá akar venni arra, hogy költözzem hozzá, de nekem ez nem megy, mert én teljes értékű társat keresek, neki viszont a barátja vagyok, aki történetesen nő. Egy ideje nem találkoztunk, de emailben tarjuk a kapcsolatot.