Olyat sokszor hallunk, hogy a főnök kikezdett a beosztottjával, ez a történet fordítva kezdődik, egy húszéves lány kezdett flörtölni a nála tizenöt évvel idősebb főnökkel. A férfi mindent megadott neki, amit tudott, hogy aztán két gyerekkel később hidegen faképnél hagyják. Szeretné visszakapni a gyerekeket, de hiába fordul bármilyen hatósághoz. Talán a kommentelők közül valaki tud tanácsot adni, mit lehet ilyenkor tenni.

Az én történetem ott kezdődik, hogy 6 évvel ezelőtt megismerkedtem egy fiatal kolléganőmmel. Akkor még csak flörtöltem vele. Ő 20 éves volt, és csodaszép. Én 35, és a főnőke voltam. Előtte egy évvel volt egy barátnőm, 45 körül járt, vele jó volt az ágyban is, de a nő ivott nagyon, ezért szakítottam vele. Örültem, hogy megtetszettem a nálam fiatalabb nőnek, és hamarosan járni kezdtünk. Megjegyzem ő volt a kezdeményező.

Pár hónap múlva beköltözött hozzám vidékről, mivel terhelt családból származott, ahonnan menekült. A szülei nagyon ittak. Sok testvére is volt. Én hívő vagyok, nem igazán örültem a gyors összeköltözésnek, de bíztam benne.

A barátnőm néhány hónap múlva áldott állapotba került, és nekem szögezte a kérdést, hogy elveszem-e végre. Elvettem őt, mert szerettem, és régóta vágytam gyerekre. Polgári- és egyházi esküvőnk is volt. Minden olyan heppi volt, kivéve, hogy nem volt pénzünk nászútra. Sajnos az egyetemet egyikünk sem fejezte be, és ez hiányzott nekünk. Nekem volt állásom, de később megszűnt, munkanélküli lettem. A szüleink segítettek bennünket, ahogyan csak tudtak.

Amikor megszületett a lányunk nagyon örültünk!! Csodaszép kis teremtés lett, hála a JÓ Istennek. Adósságunk nem volt, a számlákat is mindig ki tudtuk fizetni, és részletre vettünk mosógépet, új hűtőt is. Nyáron a gyülekezet vitt bennünket táborozni, kevés pénzért.

Én alkalmi munkákat vállaltam, és sokat segítettem a kicsi ellátásában. Közben beiratkoztam egyetemre is, hogy diplomát szerezzek. A nejem viszont egyre kevesebbet törődött a háztartással, barátnőket fogott, és a gyereket is sokszor rám bízta. Elkezdtek ritkulni az együttléteink is az ágyban. Kértem, hogy törődjön velem is, és közeledjen Istenhez, és lássa el becsületesen a háztartást, ne csak én végezzem azt. Szavaim legtöbbször süket fülekre találtak. Szórakozni nem jártunk, ami hiányzott. Próbáltam beszélni vele, hogy ez így nem lesz jól, és ígéretet tettünk, hogy többet törődünk egymással, de nem lett az egészből semmi.


Közben félbehagytam az egyetemet, és főállást kerestem. Már a gyülekezetembe sem jártam. Közben megfogant a második gyermekünk is. A szülők otthagytak nekünk egy lakást, hogy egyedül lehessünk. Sajnos ettől fogva kezdett el szétesni a házasságunk, mert minden a nyakunkba szakadt. A nejem beiratkozott egy pénzügyi iskolába, ahol 3 évig tanult, miközben én elláttam a gyerekeket. Miután végzett, pár hónapra rá megszületett a fiunk is, ami nagy örömmel töltött el.

Kértem, hogy mentsük meg a házasságunkat, és menjünk el tanácsadóhoz, vagy akár szexológushoz is...de a nejem nem akart már javítani a helyzeten. Elhidegültünk, és én féltem, hogy vége lesz a házasságomnak. Hiába közeledtem hozzá este, nem akart velem lenni. A nejem még velem lakott, de már nem kívánt, és beszokott egy idegen családhoz, akik albérlők voltak. Volt úgy, hogy éjjel is ott akart maradni. Nem értettem őt, és kértem, hogy jöjjön fel a gyerekeihez.

Ezután pár héttel közölte, hogy elköltözik, és hogy van már valakije. El is ment, vissza oda, ahonnan menekült, és a gyerekek sírása ellenére sem jött vissza. Később kiszökött velük külföldre, és én hiába kértem a magyar hatóságokat, nem segítettek nekem. Senkit sem hatott meg, hogy két kiskorút az apa engedélye nélkül szöktettek ki az országból. A válóperes bírónőt kértem, hogy állapítsa meg a veszélyeztetést, de ő sem segített.

Azóta egy éve folyik a válás, a gyerekek már 4 helyen laktak az országban, a nejem és a szeretője Bonnie és Clyde módján költözik ide-oda, és nem adják ide a gyerekeket. A gyámügy sem segített eddig, sem a Vöröskereszt, sem a Rendőrség.

Én Abszurdisztánban érzem magam, ahol egy apának nincsenek jogai, és megfogadtam, hogy még egyszer egy nőnek sem hagyom, hogy ugródeszkának használjon az életben, és nem fogok egy fiatal nővel kikezdeni, mert legtöbbjük a pénzre hajt csak.

Most újraépítem az életemet, a szüleimtől kaptam egy telket, amire úszómedencét készítek, bízva abban, hogy felnőve visszatérnek hozzám a gyermekeim. A nejemért sokat imádkozom, kérve az Istent, hogy változtasson a szívén. Új társat keresek 35-40 közötti hölgy személyében.

Kérem, az urakat, nagyon nézzék meg, kivel költöznek össze!!
 

Felszedtek vagy rászedtek? Írd meg nekünk te is az asokapablog (kukac) gmail.com -ra! Ha pedig tetszett a poszt, jelölj be minket Facebookon, ahol további érdekes apróságokat, infókat csepegtetünk a társkeresésről, és arról, ami azután következik, hogy megtaláltuk, akit kerestünk!