Ásó, kapa, nagyharang

Felelőtlen csajozgatásnak indult, de komoly kapcsolat lett belőle a húsz év korkülönbség ellenére. Majd jöttek a hirtelen becsukódó csetablakok, és a tündérmese gyorsan szertefoszlott. Hosszú, és nagyon kerek történet következik.

Hosszú ideig dolgoztam hivatásos fotóriporterként. Első házasságunkat már nagy szakszerűséggel tönkretettük akkori feleségemmel, éppen csak a romokon éldegéltünk, mikor egy vidéki munkám során találkoztam Krisztával. Egy rendezvényen szerepelt résztvevőként, 18-19 éves, fekete hajú, karcsú, 164 cm magas, cicis lány volt. A gyengém. Bedobtam a szokásos csajozós formulát, agyba- főbe fényképeztem, majd a műsor végén megkértem, adja meg a koordinátáit, mert szívesen vinnék neki egy pát képet ( a net akkor még igen keskenysávú volt). Megkaptam, amit kértem és egy hét múlva motoron megjelentem nála a fotókkal.

Sportos, laza csaj volt, gyorsan megtaláltuk a közös hangot, először telefonálgattunk, majd randizgattunk is. Nem is kérdeztem, mennyi idős, mert általában jól saccoltam meg a hölgyek életkorát…miután néhány hónapos ismeretség után először lefeküdtünk, viccesen rákérdeztem: kiderült, hogy épp megúsztam az akkori büntetőjogi szankciókat, mert 16 múlt három hónappal…az ütő azért megállt bennem, húsz év volt közöttünk. Kínomban azzal bíztattam magam, csak arra kell ügyelnem, hogy ez a korkülönbség mindig megmaradjon.

Ez az új kapcsolat tette be első házasságomnak végleg a kaput. Nem volt visszaút, nagyon egymásra találtunk Krisztával. Talán ő szeretett belém hamarabb, s amikor napjában többször is elmondta, hogy szeret, mindig biztatóan vállon veregettem és azt mondtam neki: -Majd elmúlik!- és nagyot vigyorogtam. Nem hittem a kapcsolat tartósságában ekkora korkülönbség mellett.

Tehát elváltam, Kriszta hozzám költözött, vagy három évig éltünk így. Nagyon talpraesett lány volt, sokat tanult is mellettem, vittem mindenhova magammal, ahova csak tudtam. Az életem része lett, minden titkomat, minden pénzemet gondolkodás nélkül rábíztam. Boldogok voltunk együtt. Aztán egyszer valamiért mégis szakítottunk, visszaköltözött vidékre a szüleihez. Én egy-két napig örültem a szabadságnak, aztán elkezdett hiányozni. Megtudtam, hogy hol dolgozik, meg azt is, hogy teljesen normálisan be is pasizott. Ekkorra azonban rájöttem, már piszkosul nem akarom, hogy elmúljon a szerelem, sőt úgy éreztem magam, mint aki egy nagy kincset veszített el. Elkezdtem rá újból ezerrel hajtani, s a második kierőszakolt randin egy kreatív fordulatként megkértem a kezét. Kis
habozás után igent mondott.

Új fejezet kezdődött az életünkben. Teljesen összetartozónak éreztük magunkat, dúlt a nagy és kölcsönös szerelem.

Visszaköltözött hozzám, pazar életünk volt. Bár vidéki lány volt, eljegyzést nem tartottunk, csak „bemondás” alapján volt a menyasszonyom. Igazából én akartam már az esküvőt, de a fotóriporteri pénzeimből nem tudtunk félretenni: dolgozni nem engedtem, amit kerestem, minden hónapban fel is éltük. Hogy előteremthessem a szükséges summát, állást változtattam, elfogadtam egy ajánlatot. Ügyvezető lettem és résztulajdonos egy induló kft-ben. Nagyon élveztem a munkát, voltak távlataink, volt értelme a munkának, dübörgött a cég ezerrel. Belevontam Krisztát is, a gazdasági dolgokkal foglalkozott, nagyon élvezte, hogy hasznossá tudja tenni magát. Megvolt az esküvő is végre, mindent úgy alakítottunk, ahogy szerette volna.

Ifjú feleségemet elhalmoztam mindennel, amivel tudtam. Pontosan felismertem, mit ér nekem. Nem csak fiatalságával és szépségével láncolt magához, hanem valami elképzelhetetlen biztonságot is nyújtott személye. Olyan volt nekem, mint Jumurdzsáknak a talizmánja: hitet, erőt adott, mindig győzni tudtam, mert éreztem, mellettem áll. A kft egyre jobban ment, nagyon belejöttünk, néha egész kemény összecsapásaink voltak a konkurensekkel, de mindig nyertünk. Királynak éreztem magam, aki kincsként őrizte királynőjét.

Teljes szabadságot adtam neki, nagyon bíztam benne. Aztán hirtelen beköszöntött hozzánk is a netkorszak. Rákapott a fórumokra, hobbijának minden apró részletét megvitatta a hozzá hasonló „elvetemültekkel”. Fórumos találkozókra ment, hívott, de én akkor örültem, hogy van egy csöndes, nyugodt pihenőnapom, otthon maradtam. Nem is vonzott ez a kedvtelése, tehát hagytam, érezze jól magát. Tökéletesen megbíztam benne, ugyan napjában többször is beszéltünk, és SMS- ztünk, de csak azért, hogy újra és újra elmondjam, mennyire szeretem.

Egy ilyen találkozó után vettem észre a ma már klasszikusnak számító intő jeleket, a hirtelen becsukódó chatablakot, az éjjel-nappal fórumozást. De még az sem tűnt fel, hogy mikor megismerkedésünk 10 éves évfordulóját ünnepeltük, vacsora után az étteremből kijőve megkérdeztem, hogy ugye ma is hozzám jönne, zavartan odázta el a választ. Vakon szerettem a feleségem. Szó szerint vakon…

Két nap múlva szólt, hogy valakivel találkozni fog, de megmondta, mikorra ér haza. Mikor a jelzettnél három órával később meg is jött, bánatomban én már elkortyoltam egy fél üveg whiskey-t. Mikor azt rebegte, hogy életében ilyen jól még nem érezte magát, elborult az agyam, csöndben csak annyit mondtam neki, hogy ha menni akar, most menjen, mert most még újra tudom kezdeni az életemet nélküle. Végül abban maradtunk, hogy pár napig anyósomnál lesz, addig végig gondoljuk, hogyan tudjuk megjavítani közös dolgainkat. Ezután komornyikom, Ballantines mester gyorsan ágyba segített, húztam a lóbőrt másnap reggelig.

Arra ébredtem, hogy egy nagy sporttáskába pakol. Azt hittem, anyóshoz cuccol, nem is nagyon érdekelt. Fél óra múlva kábultan felkeltem, és dermedten láttam az asztalon az akkurátus rendben lerakott jegygyűrűjét, bankkártyáját és kocsijának kulcsát is. Hirtelen jegesen józan lettem. Megcsörgettem a telefonját. Már ki volt kapcsolva…estére kezdtem sejteni, hogy nem jön vissza, miután az egyik barátnőjéből kinyomorgattam, hogy valami pasi van a dologban.

Egy hét múlva, mikor kezembe vettem telefonjának a részletes számláját, akkor éreztem igazán, hogy elment a hajó: három hét alatt 150 SMS ugyanarra a számra, az utolsó éjszaka másfél órás beszélgetés, persze ugyanazzal…szinte végig a szemem előtt zajlott minden. Csak hosszú évek és embertelen mennyiségű szenvedés után kezdtem megérteni azt, hogyan tud valaki hirtelen így hátat fordítani a másiknak. És azt, hogy a szeretet ellentéte nem a gyűlölet, hanem a közöny …

P.S.: A tanulságok levonásához segítségként annyit, hogy a pasi, akihez exem elköltözött, ma már a férje, és még (talán) egy pár évig masszívan 15 év korkülönbség van közöttük.

Felszedtek vagy rászedtek? Vagy megtaláltad, akit kerestél, de valami félresiklott? Írd meg nekünk te is az asokapablog (kukac) gmail.com -ra! Ha pedig tetszett a poszt, jelölj be minket Facebookon, hogy ne maradj le a legfrissebbekről!

A magyar nőkkel foglalkozó hétfői posztunkra érkezett ez a történet, amiben hazánk lányai a rossz és a jó oldalukról is bemutatkoznak. A félig külföldön élő férfi első házassága balul sült el, aztán jött egy nyári találkozás a Balatonnál a rendszerváltás előtt, majd boldog együttélés három évtizeden keresztül és az unokák. Érdekelne, mi a titka annak, hogy valakik ilyen hosszú ideig békében meg tudjanak maradni egymás mellett.

Fiatal voltam, első házasságom korán megromlott, alig hat hónapig voltunk együtt, de az is majd mindennapos acsarkodással volt teljes. Magyar lány volt, egy kis zalai településen született, és szüleim figyelmeztetése ellenére vettem feleségül. Úgy éltünk, mint a galambok: hol az egyik, hol a másik repült ki a fészkéből. Három hónappal később terhes lett, ezzel akarta hozzám kötni magát. Erről csak évekkel később győződtem meg.

Kislányunk pelenkás volt, amikor nem voltam hajlandó tovább tűrni, és beadtam a válópert. A biróság honorálta, amit a tárgyaláson hallott, és mindent megitélt, amit kértem. Kislányunkat akkor láthattam, amikor akartam, és bárhová vihettem magammal, akár országon kivüli utazásokra is. Minden rendben ment tovább, csak az anyuka próbálkozott olykor kisebb, törvényellenes csinytevésekkel, amit én azonnal megtoroltam. Beráncigáltam a biróságra (nem fizikailag), és a biró megfenyegette, hogy ha még egyszer ilyesmit csinál (szabotálja a látogatást) bedobja a dutyiba.

Utána többnyire nem volt semmi gubanc, kislányom szépen gyarapodott, és majdnem öt esztendős volt, amikor egy nyári szabi alkalmával a Balaton parton időztünk. Csak a gyerekkel kettesben, egy ottani barátomat látogattuk meg, akit külföldről ismertem. Ő a szüleinél lakott. Ragyogó szép időt kaptunk, strandoltunk, kirándultunk, és már elkezdtünk visszaszámlálni, amikor a gyerek belázalt. A strandon voltunk, és egy társaságban beszélgettünk, amikor az egyik kis hölgy észrevette, hogy kislányom odatelepedett mellém, és fejecskéjét a combomon pihentetve elaludt.

Kiderült, hogy lázas volt. A kis hölgy azonnal begyorsult, felvitt bennünket a házukhoz, mert ott „több orvos is volt”...volt is. Nem volt nagy dolog, de a láztól kiszáradt, azonnal be a kocsiba, irány Budapest, be a kórházba, és ott töltötte az éjszakát egy infúzió társaságában.

Most gyorsitok...az időnk lejárt, a szabinak vége lett, de mielőtt elutaztunk, a „kis hölggyel” találkozgattunk, és sok időt együtt töltöttünk vele. Megfogadtuk, hogy tartjuk a kapcsolatot.

Itt diszkréten, csak az olvasóknak töredelmesen bevallom, hogy tök belezúgtam a „kis hölgybe”. Nekem Augusztus végén munkába kellett állnom, de amint tudtam, már telefonon kerestem (pedig a telefon nagyon drága volt). Naponta irtunk, és mind jobban éreztem, hogy megtaláltam az igazit (annak ellenére, hogy amikor szabira indultam olyan messze voltam ilyesmitől, mint Makó Jeruzsálemtól). Long story short, az év októberében eljegyeztem, és December 29-én megtartottuk az esküvőnket. Két gyermeknek adtunk életet azóta.

Soha nem gondoltam arra komolyan, hogy más nemzetiségű feleséget vennék el. Nem azért, mert mittudoménmilyenhűdefenenagy magyarnak tartom magam, hanem azért, mert a lépés jól jött ki, a csillagok jól álltak, amikor szabira utaztam kislányommal a balcsihoz, meg minden más ami ezt lehetővé tette. Hogy feleségem mit látott bennem, majd egyszer megkérdezem tőle.

Magyarból vagyok, és Ő is abból van, tisztában vagyunk egymással. Na és magyarul beszélünk egymással, immár gyermekeinkkel is. A kislány, aki akkor belázalt, most novemberben töltötte 38. szülinapját, Tőle három unokánk van. Első szülöttünk jövő Februárban lesz 31 esztendős, Tőle is van egy pici unokánk, most 14 hónapos, és kislányunk Október végén volt 27.

Az a szabi, amelyet irásom elején jeleztem, amikor szeretett arámmal megismerkedtem 1979 Júliusában volt. Azóta minden nap együtt vagyunk, egyetlen egyszer nem veszekedtünk, és igyekszünk évente odahaza nyaralni gyermekeinkkel. Leginkább a Balatonnál, ott van párom családjának háza. Hát bizony nem kis dolog volt hetente hazarepülgetni az óperencián innenről, de megérte a boldogság, amit együtt élvezhettünk az elmúlt 32 esztendőben. Rendszerint nem csinálunk nagy felhajtást belőle, de az idén azért megünnepeljük házassági évfordulónkat, amiről most jut eszembe, még ki is kell ötölni hogyan...

Boldogan mondhatom el a kedves olvasónak 32 esztendő távlatában, hogy semmit nem cserélnék meg, mert évek óta nem csupán férj és feleség vagyunk, de Benne megtaláltam a legjobb haverom, szeretőm, és üzlettársam.

Felszedtek vagy rászedtek? Vagy megtaláltad, akit kerestél, de valami félresiklott? Írd meg nekünk te is az asokapablog (kukac) gmail.com -ra! Ha pedig tetszett a poszt, jelölj be minket Facebookon, hogy ne maradj le a legfrissebbekről!

Alkoholista apától egy alkoholista férj karjaiba menekült a mai történetünk írója, akit sokat bántalmaztak, de nem nagyon tudott mást tenni, mint tűrni, és mostanra teljesen kilátástalan helyzetbe került. Tipikus eset, mondhatnánk, de ritkán kapunk ezekről a négy fal között játszódó személyes tragédiákról ilyen testközeli beszámolót. Kérdezhetjük, hogy hát miért hagyta magát, erre is kapunk tőle választ: "Az életkép, amit ilyen nyomorult, szerencsétlen családból hoztam magammal, sajnos nem tett erőssé, inkább bátortalanná, gyávává, megalkuvóvá, mindent eltűrővé, szóval piskóta vagyok." 

Üdvözlettel köszöntöm Önöket! Azon gondolkozom, hogy viccnek, avagy szórakoztatásnak, esetleg jó illetve rossz példának szánják-e a felkérést, hogy akinek kedve van, az írjon Önöknek. Mi fog történni a levelekkel? Esetleg csak sírogatok, hogy engem így átvágtak, vagy talán lehet szándékukban áll komoly lépéseket, döntéseket hozni. Nagyon nem tudom eldönteni, az életemen úgysem fog változtatni, csak véleményem van az emberek becstelenségéről, hazugságairól, aljasságairól, de nem bántok senkit, azt majd Isten elrendezi helyettem.

Miután elkezdtem, most röviden leírom a történetem (57 éves vagyok). Gyerekkoromban szegények voltunk, 5 gyermekre 1 pár cipő jutott, éheztünk, fáztunk, jutott csúnya beszéd, verés, alkoholizmus. Aztán 18 éves koromban férjhez mentem egy alkoholista emberhez. Mindent elkövettem, hogy az én gyermekeim ne szenvedjenek hiányt, de az ivás, verés - mindegy, milyen színű a sapka,- az kijárt.

Elváltunk, és a bíróság a gyermekeket nekem ítélte, de a lakás tulajdonjogát kettőnk nevén felejtette, s a verés, üldöztetés hatására 2 gyermekemmel albérletbe mentem, ahol 5 évig vártam lakásra. Itt már leírnám, hogy elvált asszonyt csak arra keresnek a férfiak.

5-6 év múlva megismerkedtem egy német fiúval, akinek nincsenek szülei. Neki adtam az életünket, de sajnos az esküvő napján ill. éjszakáján nagyon megvert!!! Kezdődött a 30 éves háború.

Szültem neki egy kislányt, aki 18 éves korában meghalt, na akkor én is meghaltam. Az életkép, amit ilyen nyomorult, szerencsétlen családból hoztam magammal, sajnos nem tett erőssé, inkább bátortalanná, gyávává, megalkuvóvá, mindent eltűrővé, szóval piskóta vagyok.

A második férjemnek az ivászaton kívül sok-sok nőügye volt, majd a fizetés is mind kevesebb lett, az utóbbi 3 évben már munka sem volt, csak ivászat. Én adminisztrátorként dolgoztam, így kaptam hitelt a bankoknál. Vettünk egy házat, de annyira azért nem vagyok okos, hogy láttam volna, hogyan hagynak a pácban, vagy mi lesz ezzel sok millió emberrel, akik csak enni, lakni, néha üdülni, a gyermekeinek mindent megadni szerettek volna.

A férjemnek közben csak az számított, hogy kaja, pia, nő, autó, az mindig legyen. Tehát sok adósság gyűlt össze, bár annyira nem sok, ha azt veszem, hogy én is fizettem a házba, de a bank a húszszorosát követeli.

2010. májusában a sok kocsmázás közben a férjem megismerkedett egy szintén unatkozó démonnal, akinek a párja éppen börtönbüntetését töltötte. Temészetesen lélekben újra meghaltam. Már többször elvettek tőlem mindenkit és mindent. A kapcsolat két hónapig tartott, a démon sok csúnya dologra rávette, a házat sem fizette, tehát a bank azt is vitte. Azt nem tudják, hogy aki abba házba költözik, ott sajnos halál is lesz. Ja, közben a végrehajtó királyság elvitte a rendszámomat az autóról is, tehát szabad a vásár.

Már tudom, hogy megbánta azt is, hogy megszületett - velem együtt. Nincs gyerek, nincs ház. Jön a tél. Bízom az emberekben, sok mindent kidobnak a kukába, talán éhen sem halok. Ja, mert 40 év munkaviszony után lerokkantositottak 58 ezer forinttal, amit visz a bank. 50 kg-ot fogytam. Nincs hercegnőm, nincs férjem, nincs házam, nincsenek ruháim. Lehet mondani, hogy azért még élek, és addig fogok még, míg meg nem fagyok, mert szeretnék talalkozni kicsi lányommal.

A még két élő gyermekem sajnos nincs olyan helyzetben, hogy segíteni tudnának, de úgy gondolom, hogy én generáltam őket ilyenné. A haláleset miatt (Bors- 2006.03-14-Laura előre megrajzolta halálát) még e pillanatig lelkiismeretfurdalásom van.

Kedveskéim, igen jó lenne beszelgetni, de telefonom sincs, talán mondana valaki olyan ötletet, már ha elolvassák egyáltalán, ami visszahozná az önbecsülésem, erőm, tanácsot tudna adni valaki? Bizonyára nincs, mert akkor nem irtam volna.

Ma kivételesen szavazás helyett egyszerűen csak válaszokat várunk a levélíró kérdésére.

Felszedtek vagy rászedtek? Vagy megtaláltad, akit kerestél, de valami félresiklott? Írd meg nekünk te is az asokapablog (kukac) gmail.com -ra! Ha pedig tetszett a poszt, jelölj be minket Facebookon, hogy ne maradj le a legfrissebbekről!

Felszedtek vagy rászedtek? Írd meg nekünk te is az asokapablog (kukac) gmail.com -ra! Ha pedig tetszett a poszt, jelölj be minket Facebookon, ahol további érdekes apróságokat, infókat csepegtetünk a társkeresésről, és arról, ami azután következik, hogy megtaláltuk, akit kerestünk!