Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Lekurvázott, és kidobott

Nem értem, mi járhatott ennek a fickónak a fejében, mikor felrúgta a bimbózó kapcsolatot. A magyarázata kamunak tűnik, ha meg csak szexelni akart, akkor azt sokkal kisebb munkával elérhette volna.

Nemrég találkoztam egy látszólag rendes sráccal, aki elhívott randizni, én meg igent mondtam. Mivel még nem ismerte annyira jól a várost, megbeszéltük, hogy majd nála találkozunk. Odamentem, megmutatta a lakást, aztán indultunk. Nem árulta el előre, mi lesz a program. Azzal lepett meg, hogy levitt a Duna-partra, elővett egy üveg jó bort, és elmondott egy részletet a kedvenc verséből. Elég nyálas volt, de legalább eredeti.

Egész este úriemberként viselkedett velem, a végén egy öleléssel búcsúztunk. Következő alkalommal magához hívott fel filmet nézni. Akkor is nagyon visszafogott volt, fogta a kezem a film alatt, aztán együtt aludtunk el a kanapén. Mikor felébredtem, elmentem.

Aztán ez még párszor megismétlődött. Nem siettettünk semmit, és nekem ez tetszett. Egyik este már nagyon késő lett, mire elindultam volna haza. Én menni akartam, de rábeszélt, hogy maradjak. Megígérte, hogy nem lesz semmi, nyugodtan aludhatok mellette ruhában, nem fog nyomulni.

Belementem, és mikor már egy órája beszélgettünk, elkezdett arról magyarázni, milyen fontos vagyok neki, és rámmozdult. Nem tiltakoztam, végülis már egy ideje találkozgattunk, szerintem már eljött akkor az idő. És a kíváncsiság is majd megölt. Végre szexeltünk. Másnap reggel összekészülődtünk, adott egy csókot, aztán mentünk dolgozni.

Este hívott, hogy szakítani akar, mert egy kurva vagyok. Szerinte csak a kurvák mennek át az első randin a férfihez (az ő ötlete volt), maradnak ott másodszorra filmet nézni (ezt is ő javasolta), és fekszenek le ilyen hamar (ő kezdeményezett). Azt mondta, nem akar ilyen könnyen kapható nővel komolyabb kapcsolatot.

Felszedtek vagy rászedtek? Vagy megtaláltad, akit kerestél, de valami félresiklott? Írd meg nekünk te is az asokapablog (kukac) gmail.com -ra! Ha pedig tetszett a poszt, jelölj be minket Facebookon, hogy ne maradj le a legfrissebbekről!

PollPub.com VoteMi volt a háttérben szerinted?
Nem volt jó a szex.
A fickó eleve csak szexelni akart.
Csak tesztelni akarta a lányt.
Ezzel a sráccal valami nem stimmel.
A lány hibázott.



View Results
8 Tovább

Meddig tart egy női orgazmus?

Azt hiszem nem lenne panasz, ha olyan lenne nálunk a szexuális felvilágosítás, mint ez a brit online teszt. Itt nem unalmas A, B vagy C válaszokat kell ikszelgetni, hanem cicit pumpálni, vagy a női orgazmus hosszát szimulálni, ráadásul néhány válaszból az is kiderül, hogy nem mindenhol a számokban van a lényeg. Én sajnos elég rosszul teljesítettem, de próbáljátok ki ti is! Aki melóból próbálkozik, az előtte vegye le a hangerőt, mielőtt egy kéjes nyögést küld bele óvatlanul az iroda légterébe.

Felszedtek vagy rászedtek? Vagy megtaláltad, akit kerestél, de valami félresiklott? Írd meg nekünk te is az asokapablog (kukac) gmail.com -ra! Ha pedig tetszett a poszt, jelölj be minket Facebookon, hogy ne maradj le a legfrissebb posztokról!

0 Tovább

Szerinte engem csak a szex érdekel

 

A srác komoly kapcsolatot akart, de nem vették komolyan szegényt.

Egy este a Facebook-on nézegettem az ismerőseim képeit, és megláttam egy gyönyörű lányt, akin pont a mi együttesünk pólója volt. Elkezdtünk csetelni, és még akkor elküldtem neki a számom, mielőtt elmentem dolgozni. Úgy éreztem, valami elindult.

Amikor először találkoztunk, a barátaim is ott voltak, és nagyon jól éreztük magunkat együtt, de aztán lelépett egy barátjával egy buliba. Utána többször beszéltünk telefonon, majd egy héttel később már kettesben találkoztunk. Elkezdtünk csókolózni, aminek az lett a vége, hogy szexeltünk. Ő elaludt mellettem, és nekem csak azon járt a fejem, hogy mennyire tetszik nekem, és hogy vele szeretnék lenni.

Nem rohantam le ezzel rögtön, aztán amikor előhoztam később a témát, azt mondta, hogy tetszem neki, de nyáron a Balatonnál fog dolgozni, és csak hétvégéken lesz itthon, úgyhogy nem nagyon fogunk tudni találkozni. Emiatt nem akarja szorosabbra fűzni a kapcsolatot.

Ez eléggé szíven ütött, de azért továbbra is hívogattam. Aztán egyszercsak megláttam a Facebookon, hogy kapcsolatban van. Kiborultam, és felhívtam, mire azzal védekezett, hogy talált egy nagyon kedves srácot, engem meg úgyis csak a szex érdekel, ő viszont rendes kapcsolatot akar.

 

PollPub.com VoteSzerinted hol rontotta el a srác?
Nem kellett volna rögtön a szexre térni.
Ott, hogy éjszaka dolgozik és zenész.
Sehol, csak nem kellett a csajnak.
Hogy ennyivel feladta.



View Results

Felszedtek vagy rászedtek? Vagy megtaláltad, akit kerestél, de valami félresiklott? Írd meg nekünk te is az asokapablog (kukac) gmail.com -ra! Ha pedig tetszett a poszt, jelölj be minket Facebookon, hogy ne maradj le a legfrissebb posztokról!

8 Tovább

Az iPhone-tulajok kicsit hűtlenebbek

Végre itt egy korrekt statisztika, ami ráadásul minden eddiginél jobban néz ki: klikkelésre lehet előhívni az adatokat, mire kék és rózsaszín pálcikaemberek sasszéznak át a képernyőn, és alkotnak csoportokat. Ezt mindenképp érdemes önállóan felfedezni és nyomogatni. A felmérés a britek szexuális szokásait kutatta, idén készült a Channel 4 megbízásából, és ezer ember adatait tartalmazza.

Elég sokat lehet szórakozni vele, ugyanis különböző szűrőket lehet a jobb oldalon beállítani, lehet szűkíteni például nemre, korra, végzettségre, autótípusra, telefonra és zenei stílusra. Én a megcsalásokkal kezdtem el szórakozni, amiből például kiderült, hogy 25 éves korig egészen hűségesek az emberek, onnen felfele bújik elő a kisördög.

Általában az emberek nagyjából harmada mondta, hogy lépett már félre, és ezt az arányt az iPhone-tulajdonosok is tartják. Körülbelül a HTC-sek is így állnak, bár ők hajszálnyival hűségesebbnek bizonyultak, ahogy a Samsung-tulajok is. A nokiások szégyellhetik magukat az eddig felsoroltak közül legjobban, náluk 178 hűségesre 103 hűtlen jut. A leghűségesebbek pedig azok, akiknek nincs mobiljuk.

 

Felszedtek vagy rászedtek? Vagy megtaláltad, akit kerestél, de valami félresiklott? Írd meg nekünk te is az asokapablog (kukac) gmail.com -ra! Ha pedig tetszett a poszt, jelölj be minket Facebookon, hogy ne maradj le a legfrissebb posztokról!

0 Tovább

Színleltem egy orgazmust, hogy szabaduljak

 
Az Áskókapa blog eddigi legabszurdabb története következik, amiben a női lapok mumusa, a színlelt orgazmus húzta ki a szorítóból a levélírót.

Sziasztok, ez egy pár éves eset, de még ma sem igazán tudom hová tenni, ezért úgy döntöttem, elmesélem itt. Egy viharos szakítás után sokáig rá sem tudtam nézni a fiúkra, aztán találkoztam egy kedves, jólelkű sráccal, és megbeszéltük, hogy egy nap együtt vacsorázunk. Azt mondta, hogy nagyon jól főz, és szeretné, ha nála találkoznánk. Mivel nem tűnt túl nyomulós alaknak, belementem.

A vacsora annyira jól sikerült, hogy végül mégis az ágyban kötöttünk ki (lehet kövezni). Szex közben hirtelen elkezdett sírni, miközben én alatta voltam. Nem értettem, hogy ez mi lehet, ezért megkérdeztem, hogy nincs-e valami baj. Erre szó szerint a következő válasz jött: “Olyan szép a neved, az anyámat is így hívják.”

Sajnos nem viccelt, és mivel jobb ötletem nem volt, hogyan szabaduljak ki alóla, eljátszottam, hogy elélveztem, csak legyen már vége. Ő is érezhette, hogy ez nem egészen normális, mivel utána elég feszült lett a hangulat, és hamar leléptem.

Szerencsére utána nem keresett. Nem is tudom, hogyan mondtam volna meg szegénynek, hogy nem akarom folytatni. Pár hónappal később aztán összejöttem a mostani barátommal, akivel azóta is nagyon boldogok vagyunk együtt.

PollPub.com VoteSzerinted ér színleni az orgazmust?
Nem, semmi értelme.
Néha belefér.
Csak ha a férfi önbecsülése a tét.
A férfiaknak mindegy, a nők csak magukat szivatják vele.



View Results

Felszedtek vagy rászedtek? Vagy megtaláltad, akit kerestél, de valami félresiklott? Írd meg nekünk te is az asokapablog (kukac) gmail.com -ra! Ha pedig tetszett a poszt, jelölj be minket Facebookon, hogy ne maradj le a legfrissebb posztokról!

1 Tovább

Ásó, kapa, nagyharang

blogavatar

Hol a férfi? És a nő? Társkeresés és társas élet kezdőknek és haladóknak. Várjuk a megható vagy felháborító történeteiteket, hogy ne csak a saját hibáinkból tanuljunk.

Utolsó kommentek