A legutóbbi poszt az extra kicsi mérettel megvert srácról elég szépen megosztotta a kommentelőket, úgyhogy ma egy filmrészlettel fűzzük tovább ezt az örökzöld vitatémát. A Szex és New York Samanthája, akinek a férfifogyasztási szokásait valószínűleg nem kell bemutatni, az első évad utolsó részében szintén belefut ebbe a problémába, mikor önmagát meghazudtolva szeremes lesz. Ez addig tart, amíg ki nem derül, hogy a férfinak olyan kicsi a farka, mint egy bébirépa. A csajok reakciója egész jól leképezi azt, amit ilyenkor a barátnők mondhatnak az embernek. Mert az nem baj, ha kicsi, csak ha túlságosan kicsi. Vagy ha túlságosan nagy. Ebbe azt hiszem nem lehet belekötni, de próbálkozni ér.

Aki a hétvége közeledtével hosszabb mozizásra adná a fejét, annak ajánlom még a témában az Intim fejlövés című hazai filmet. Ez négy szexről és párkapcsolatokról szóló történet az egyben, és az egyik éppen ezt a kérdéskört próbálja bemutatni életszerű megközelítésben és öntudatos szinglik nélkül. Kinézetre kicsit házivideós, de tartalmas, és a neten fenn van az egész. Kedvcsinálónak itt egy rövidke jelenet a szerencsétlen srácról, akit Kovács Lehel játszik: