Van, akinek egy kapcsolat se akar összejönni, más még két férfi vagy nő között őrlődik, és nem tud dönteni. Ezt igazán a másik felek szívják meg, amikor kiderül, hogy a hátuk mögött mással is enyeleg a szerelme. Itt egy szál rózsán csúszott el a romantikus hősszerelmesnek látszó fickó, aki egyszerre két csajt szédített.
Egyik este sokáig mászkáltunk együtt, és megkérdeztem, nem aludhatnék-e nála, hogy ne kelljen ilyen későn még hazamennem. Beleegyezett, de láttam rajta, hogy kissé zavarba jött. Odaértünk hozzájuk, és bevitt a szobájába. Éppen át akartam venni a pólót, amit kaptam tőle pizsamának, amikor megláttam egy rózsát az asztalán. Kicsit hervadozottt, de ott volt rajta egy üzenet. Megkérdeztem, hogy ezt nekem szánta-e, mire teljesen bepánikolt, és ki akarta dobni a virágot. Mikor megint rákérdeztem, hogy ez kié, akkor azt mondta, hogy nekem szánta, csak elfelejtette odaadni, de nem értettem, hogy akkor most miért akarja eltüntetni előlem.
Sikerült megkaparintanom a kis kártyát, amire az volt írva: “Drága Szilvi, köszönöm az elmúlt két hónapot, remélem, hogy soha nem szakadunk el egymástól.” Milyen megható, kár, hogy engem Diának hívnak.
Erre elkezdett összevissza hazudozni a szerencsétlen, hogy ez már nagyon régi, még nem is ismertük egymást, de láttam, hogy annyira még nem száraz a rózsa.
Végül lerogyott egy székre, és sírni kezdett, hogy nem akart megbántani senkit, de mindketten tetszünk neki, és nem tudott választani köztünk. Mondtam neki, hogy akkor megkönnyítem a döntést, mert engem többet nem lát, összekaptam magam, és hazamentem. Azóta nem beszéltünk, gondolom a másik lánynál maradt.
Felszedtek vagy rászedtek? Vagy megtaláltad, akit kerestél, de valami félresiklott? Írd meg nekünk te is az asokapablog (kukac) gmail.com -ra! Ha pedig tetszett a poszt, jelölj be minket Facebookon, hogy ne maradj le a legfrissebbekről!
Utolsó kommentek