Ökölbe szorult a kezem a következő történetet olvasva, nem értem, hogy lehet ekkora aljasságot elkövetni, és ilyen hosszú időn keresztül hazugságban élni. Online társkeresés nincs a történetben, csak online párkapcsolati válságkonferencia.
Mit csináljon az a srác, akivel nyolc év boldog párkapcsolat után közli a szerelme, hogy beleszeretett (a srác) egyik közeli barátjába és másfél éven át találkozgattak a háta mögött? Így néhány alkoholgőzben töltött hónap után nem vagyok okosabb, talán a blog nagyérdemű közönsége tudja a választ.
Az egész még a középiskolában kezdődött, annak is az elején, úgyhogy sok szempontból együtt nőttünk fel, egymással vesztettük el a szüzességünket, nagyon hamar elválaszthatatlanok lettünk. Én pár évvel idősebb lévén előbb végeztem a gimivel és költöztem fel Pestre tanulni, de ezt a viszonylag rázós távkapcsolati szakaszt is átvészeltük és mikor felvették őt is Pestre, összeköltöztünk.
Évekig boldogan éltünk együtt, nem győzött elégszer biztosítani róla, hogy nagyon szeret és velem szeretné leélni az életét. Én sokáig bizonytalan voltam, nem akartam elhinni, hogy elsőre megtaláltam az igazit… de hát a nagyszüleim is így csinálták és (már amennyire meg tudtam ítélni) boldogok voltak együtt a sírig. Meghát kissé naív és idealista is vagyok, úgyhogy lassan elkezdtem tényként kezelni, hogy mi mindig egy pár leszünk.
Ekkor jött a derült égből villámcsapás: a lány kap egy sms-t, megnézi, de csak egy pillanatra látja, máris úgy csukja össze és dobja le a telefont, mintha égetné a kezét. Egyből tudtam, hogy látnom kell azt az üzenetet, a lány annyira megijedt, hogy ellenkezni is alig mert. Nem is kellett csalódnom – vagyis dehogynem, de még mekkorát! A sms feladója a már fent említett „barátom”, az üzenet pedig: „Hiányzol szerelmem!”
Percekig nem tértem magamhoz, úgy éreztem, mintha laposra vertek volna. Kissé homályos is az ezt követő meglehetősen kínos és fájdalmas beszélgetés amit Skype-on keresztül folytattunk a vidéki sráccal hármasban. Csak részeg csókolózás volt, mondták. Magyarázkodás, bocsánatkérés, sírás, könyörgés, volt ott minden.
A vége az lett, hogy adtam még egy esélyt a lánynak és egy ideig úgy tűnt, nem döntöttem rosszul. Hosszú ideig nagyon keményen dolgozott azért, hogy jóvátegye a dolgot és én is elkezdtem jobban odafigyelni rá. Boldog voltam újra. Bő egy év elteltével a srácnak is meg tudtam bocsátani, a szemébe néztem, kezet fogtam vele és azt mondtam, felejtsük el, a barátságunk többet ér.
Néhány hónap múlva a barátnőm bejelentette, hogy beleszeretett a srácba és boldogtalan mellettem. Kiderült, hogy az ominózus sms óta kisebb-nagyobb megszakításokkal folyamatosan megcsalt a sráccal. Meg sem próbálom leírni, milyen érzés volt ez, új szavakat kellene kitalálni hozzá. Hiába menekültem a munkámba, alkoholba, nőkbe, nem lett jobb, még mindig érzem a tőröket a hátamban.
Felszedtek vagy rászedtek? Írd meg nekünk te is az asokapablog (kukac) gmail.com -ra! Ha pedig tetszett a poszt, jelölj be minket Facebookon, ahol további érdekes apróságokat, infókat csepegtetünk a netes társkeresésről, a szerelem, a szex és a technika találkozásáról!
Utolsó kommentek