Ásó, kapa, nagyharang

Korábban egy abszurd, rajtakapós történet apropóján emlegettem már a Csapd le csacsi! című filmszatírát, most a szomorú hétfői poszthoz kapcsolódva álljon itt egy részlet a filmből. Zseniális paródiája a prosztó férjnek, amikor Gáspár Sándor egy sör melől leoszt egy emberes pofont a hisztiző feleségnek, aki arra gyanakszik, hogy megcsalják. Jónéhány sörrel később kiszalad belőle a sokat idézett kirohanás: "Most mi van?! Hazajövök, üres a belem, csupa ideg vagyok, kaja sehol, vacsora nix! Ez a téma? Balhé, az van! Hiszti, az van! Csempe a franca, az van! Vacsora, az semmi!" Aztán a végén beviszi az asszonynak egy mondattal a kegyelemdöfést. A videóban bónuszként a mézben csúszkálás is látható később.

Felszedtek vagy rászedtek? Vagy megtaláltad, akit kerestél, de valami félresiklott? Írd meg nekünk te is az asokapablog (kukac) gmail.com -ra! Ha pedig tetszett a poszt, jelölj be minket Facebookon, hogy ne maradj le a legfrissebbekről!

Alkoholista apától egy alkoholista férj karjaiba menekült a mai történetünk írója, akit sokat bántalmaztak, de nem nagyon tudott mást tenni, mint tűrni, és mostanra teljesen kilátástalan helyzetbe került. Tipikus eset, mondhatnánk, de ritkán kapunk ezekről a négy fal között játszódó személyes tragédiákról ilyen testközeli beszámolót. Kérdezhetjük, hogy hát miért hagyta magát, erre is kapunk tőle választ: "Az életkép, amit ilyen nyomorult, szerencsétlen családból hoztam magammal, sajnos nem tett erőssé, inkább bátortalanná, gyávává, megalkuvóvá, mindent eltűrővé, szóval piskóta vagyok." 

Üdvözlettel köszöntöm Önöket! Azon gondolkozom, hogy viccnek, avagy szórakoztatásnak, esetleg jó illetve rossz példának szánják-e a felkérést, hogy akinek kedve van, az írjon Önöknek. Mi fog történni a levelekkel? Esetleg csak sírogatok, hogy engem így átvágtak, vagy talán lehet szándékukban áll komoly lépéseket, döntéseket hozni. Nagyon nem tudom eldönteni, az életemen úgysem fog változtatni, csak véleményem van az emberek becstelenségéről, hazugságairól, aljasságairól, de nem bántok senkit, azt majd Isten elrendezi helyettem.

Miután elkezdtem, most röviden leírom a történetem (57 éves vagyok). Gyerekkoromban szegények voltunk, 5 gyermekre 1 pár cipő jutott, éheztünk, fáztunk, jutott csúnya beszéd, verés, alkoholizmus. Aztán 18 éves koromban férjhez mentem egy alkoholista emberhez. Mindent elkövettem, hogy az én gyermekeim ne szenvedjenek hiányt, de az ivás, verés - mindegy, milyen színű a sapka,- az kijárt.

Elváltunk, és a bíróság a gyermekeket nekem ítélte, de a lakás tulajdonjogát kettőnk nevén felejtette, s a verés, üldöztetés hatására 2 gyermekemmel albérletbe mentem, ahol 5 évig vártam lakásra. Itt már leírnám, hogy elvált asszonyt csak arra keresnek a férfiak.

5-6 év múlva megismerkedtem egy német fiúval, akinek nincsenek szülei. Neki adtam az életünket, de sajnos az esküvő napján ill. éjszakáján nagyon megvert!!! Kezdődött a 30 éves háború.

Szültem neki egy kislányt, aki 18 éves korában meghalt, na akkor én is meghaltam. Az életkép, amit ilyen nyomorult, szerencsétlen családból hoztam magammal, sajnos nem tett erőssé, inkább bátortalanná, gyávává, megalkuvóvá, mindent eltűrővé, szóval piskóta vagyok.

A második férjemnek az ivászaton kívül sok-sok nőügye volt, majd a fizetés is mind kevesebb lett, az utóbbi 3 évben már munka sem volt, csak ivászat. Én adminisztrátorként dolgoztam, így kaptam hitelt a bankoknál. Vettünk egy házat, de annyira azért nem vagyok okos, hogy láttam volna, hogyan hagynak a pácban, vagy mi lesz ezzel sok millió emberrel, akik csak enni, lakni, néha üdülni, a gyermekeinek mindent megadni szerettek volna.

A férjemnek közben csak az számított, hogy kaja, pia, nő, autó, az mindig legyen. Tehát sok adósság gyűlt össze, bár annyira nem sok, ha azt veszem, hogy én is fizettem a házba, de a bank a húszszorosát követeli.

2010. májusában a sok kocsmázás közben a férjem megismerkedett egy szintén unatkozó démonnal, akinek a párja éppen börtönbüntetését töltötte. Temészetesen lélekben újra meghaltam. Már többször elvettek tőlem mindenkit és mindent. A kapcsolat két hónapig tartott, a démon sok csúnya dologra rávette, a házat sem fizette, tehát a bank azt is vitte. Azt nem tudják, hogy aki abba házba költözik, ott sajnos halál is lesz. Ja, közben a végrehajtó királyság elvitte a rendszámomat az autóról is, tehát szabad a vásár.

Már tudom, hogy megbánta azt is, hogy megszületett - velem együtt. Nincs gyerek, nincs ház. Jön a tél. Bízom az emberekben, sok mindent kidobnak a kukába, talán éhen sem halok. Ja, mert 40 év munkaviszony után lerokkantositottak 58 ezer forinttal, amit visz a bank. 50 kg-ot fogytam. Nincs hercegnőm, nincs férjem, nincs házam, nincsenek ruháim. Lehet mondani, hogy azért még élek, és addig fogok még, míg meg nem fagyok, mert szeretnék talalkozni kicsi lányommal.

A még két élő gyermekem sajnos nincs olyan helyzetben, hogy segíteni tudnának, de úgy gondolom, hogy én generáltam őket ilyenné. A haláleset miatt (Bors- 2006.03-14-Laura előre megrajzolta halálát) még e pillanatig lelkiismeretfurdalásom van.

Kedveskéim, igen jó lenne beszelgetni, de telefonom sincs, talán mondana valaki olyan ötletet, már ha elolvassák egyáltalán, ami visszahozná az önbecsülésem, erőm, tanácsot tudna adni valaki? Bizonyára nincs, mert akkor nem irtam volna.

Ma kivételesen szavazás helyett egyszerűen csak válaszokat várunk a levélíró kérdésére.

Felszedtek vagy rászedtek? Vagy megtaláltad, akit kerestél, de valami félresiklott? Írd meg nekünk te is az asokapablog (kukac) gmail.com -ra! Ha pedig tetszett a poszt, jelölj be minket Facebookon, hogy ne maradj le a legfrissebbekről!

Múlt héten sok komment érkezett a jómódú pasit kereső nő társkeresős bemutatkozására, és jött egy viszonylag megkésett hozzászólás, amiben Toronto egy társkeresős sms-csalásról ír. Olyat már hallottam, hogy valakik csak a telefonegyenlegüket töltetik fel, és eszük ágában sincs találkozni, de ez nekem új. Ha igaz, akkor nem árt felhívni rá a figyelmet. Az említett társkereső oldal valóban nagyon gyanús, úgyhogy megnéztem az ÁSZF-et, és ezt írják benne:

Ez az oldal tisztán szorakoztatást szolgálja. Különösen NEM házasság-, kontakt- vagy társközvetítoi céllel muködik. Az üzemelteto moderátorokat alkalmaz, akik több identitás alapján beszéletnek. Ezek a rendszerben egy egyszeru csillaggal vannak jelölve.

Az hagyján, hogy nem tudnak magyarul, de találomra megnyitottam tíz profilt, és mind meg volt csillagozva. Ti már találkoztatok ilyesmivel?

Ez volt Toronto kommentje:

A társkeresők tele vannak szép nőkkel (de lehet, hogy csak én látom majdnem mindet szépnek, vagy a profilképük jól megcsinált), némelyik már ahogy figyelem, egy éve fent van aktívan, tehát ennyi idő alatt sem talált senkit annak ellenére, hogy napi 10-20 levelet kap és a képeihez sok dicsérő hozzászólás érkezik. Tényleg lehet abban valami, hogy többségüknek nagyon magas elvárásaik vannak, és nem veszik észre, hogy talán nem a férfiakkal van a baj, hanem velük. Az idő meg csak elszáll felettük, nyilván mindenki öregszik…

De lehet más is az ilyen furcsaságok hátterében. Manipuláció, mégpedig egyes oldalaké.

A lány megtalálta a férfit, aki elviszi vacsorázni, bókol, érdeklődik, sikeres, sportos és jó vele az ágyban, majd másfél év boldog együttlét után gyanútlanul beírta a srác nevét a Google-be. Erre kiderült, hogy más nők is vannak. Kémkedett is, hogy bizonyítékot szerezzen.

A Véletlen találtam az ásókapa blogra, de valahogy azt érzem írnom kell, remélem nem baj!
Én egy 28 éves lány vagyok, ha ez mint plusz infó számíthat csak az egyebek végett :)

Talán magam sem tudom néha hol keressem magam, vagy hol keressek másokat, adott esetben egy társat. Miért kell eljutni oda, hogy aztán ne tudjak megbízni senkiben? Unalom és magány, ki ne ismerné ezek elől a menekülést...

Nagy levegő, Szilveszter éjszaka 2 éve, és regisztráltam. Bevallom nem először, de első alkalommal vállaltam fel az eseményt akár a barátaim előtt is. Élveztem a chateket, beszélgetéseket szinte bárkivel, a kötetlen flörtöket egy billentyűzet mögé bújva, hiszen aki ott járt, tudja, hogy érdekes figurákat rejt az éter világ.

Konkrét randira csak pár alkalommal mentem, valahogy leépítettem minden jelentkezőt még azelőtt, hogy lehetőséget kapott volna. De aztán jött az illető, aki más volt, akiben akartam hinni, akivel visszatért a szűnni nem akaró kíváncsiság, és 4 nap után a villámcsapásként szembeköszönő találkozás.

Próbáltam két lábbal a földön maradni, nem a szerelem első látásra érzésétől, hanem a hihetetlen kölcsönös szexuális vibrálástól, amit a józan eszemmel próbáltam visszafojtani. A következő másnap éjszakáig sikerült. Mellette ébredtem fel. Egy könnyűvérű nőnek lehetne hinni, és igen, jól esett, hogy akkor és ott az is voltam. Egy majd másfél éves kapcsolat vette ezzel a nappal kezdetét. Most megcáfoltuk az elméleteket? Vagy kivétel lennénk, akiknek sikerült?

Hát ez az illúzió csak bennem született meg. mígnem beköszönt pár hónapja az ébredés. Munkahelyen néha eljátszom a guglival, hogy miket dob ki, ha egy-egy ismerős nevét esetleg beírom. Véletlen játék? Beírtam azt a bizonyos nevet, amit megannyi társkereső oldal hozott le találatként és egyéb. Szinte remegtem a pillanatban, ahogy összedőlt bennem a világ. Nem akartam hinni, se szólni, csak minél többet tudni, és innentől a bizonyítékszerzéses játék vette kezdetét.

Vannak férfiak, akik tudják, hogyan kell néhány találkozás után egy életre emlékezetessé válni egy nő számára.

Elég zűrös életem volt a 2000-es évek derekán, valahogy semmi nem akart sikerülni, nyomasztott a munkám, a tönk szélén álltam, a zűrös magánéletem pedig nem járult hozzá, hogy egyenesbe kerüljek. Úgy döntöttem, irány a nagyvilág, meg sem álltam az Államokig. Szó szerint pihentem: az itthonitól teljesen különböző munka és semmi pasizás.

Mikor hazajöttem, kisimulva és energikusan, arra gondoltam, hogy ideje bepasizni, a terepvadászat mellett pedig megpróbálkozom a netes randikkal is.

Egy ilyen alkalommal futottam bele az állatorvosba. Két-három levélváltás után megbeszéltük, hogy találkozunk. Nem ez volt az első netrandim, de arra még nem volt példa, hogy valaki, főleg nyári kánikulában ne egy kávézót vagy sörözőt  adjon  meg helyszínnek...

A megbeszéltek szerint elvonszoltam magam a Blahára a Corvin elé, és vártam. Már éppen ott tartottam gondolatban, hogy megolvad az aszfalt, én beleragadok, és majd netről férjhez ment lányok jönnek megkoszorúzni, mint az egyedül pártában maradt lúzer csaj emlékművét, amikor megcsörrent  a telefonom. A doki hívott, gyorsan beazonosítottuk egymást - mondjuk nem volt nehéz, alig lézengtek a 46 fokban, rajtunk és a galambokon kívül mindenki más strandon lehetett.

Odajött, én pedig megállapítottam, hogy igazán kellemes jelenség: magas, jó kiállású fekete harmincas, zöld szemekkel. Már-már elnéztem neki, hogy nem csak átvitt értelemben akart megfőzni, de erre nem hagyott időt:
- Szia - köszönt. - Csak azért jöttem, mert nem akartam nagyon bunkó lenni, igazából közbejött valami, rohannom kell, de mindenképpen találkozni akartam. Halasszuk egy másik alkalomra a randit, majd levélben megbeszéljük. Nem gond?
- Á, egyáltalán nem - hazudtam. Feltalálom magam, úgyis vásárolnom kell néhány holmit. Még sármosan mosolygott egyet, és ott hagyott a gőzölgő aszfalton.

Ezzel vége is lehetne a sztorinak, de nincs, mert igenis vannak férfiak, akik tudják, hogyan kell egy életre emlékezetessé válni egy nő számára...
Ugyanis a srác, ahogyan ígérte valóban írt levelet, persze megint Blaha, és megint kánikula.
Az előzmények után elég magabiztos voltam. Odaértem a térre, már messziről kiszúrtam. Odamentem hozzá, és köszöntem neki. Erre olyan hidegzuhanyt kaptam, hogy a lélegzetem is elállt.
Szia - köszönt vissza -, ismerjük egymást?
Paprikavörös arccal elhebegtem neki a történetet, hogy a múltkor, meg, hogy ő írt, szóval, hogy én csak azért...
- Én nem ismerlek - válaszolta kurtán, és elfordította a fejét, mintha keresne valakit.

Gondoltam, csak nem csinálok nagyobb hülyét magamból, mint amekkorát már sikerült!  Sarkon penderültem, és faképnél hagytam.

Először megfordult a fejemben, hogy messzebbről meglesem, hogy végül kivel találkozik, mert biztos voltam benne, hogy engem azért pattintott le, mert összekeverte a dolgait, ugyanakkorra szervezett két randit, és a másik lány mellett döntött. Aztán mégse tettem, lenyugodtam, és kihasználtam a szabad délutánom. Lófráltam egyet a légkondis Westendben, és közben azon gondolkodtam, hogy az azért elég ritka, hogy ilyen rövid ismeretség után ennyire sokat gondoljak egy pasi anyjára.